Új információs portál

Tisztelt Nógrád megyében dolgozó Kollégák!

Prof. Dr. Pethesné Dávid Beáta, mint a Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, és mint az EFOP-5.2.5 Társadalmi innovációk – Új módszerek kidolgozása című pályázat keretében benyújtott és elnyert 5.2.5-18-2018-00011 – LELKI EGÉSZSÉG ÉS JÓLLÉT AZ ÉLETÚTON ÁT – KOMPLEX TÁMOGATÓ PROGRAM NÓGRÁDBAN című projekt kötelezettségvállalója keresem most Önöket.

A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete 2018. június 1. és november 30. között egy rövid futamidejű pályázatot valósított meg Nógrád megyében, amelynek szakmai része az év végével lezárult. Intézetünk a pályázatban több feladat mellett vállalta, hogy a Nógrád megyében élő lakosság számára információs portált készítünk a megyében elérhető humán segítő (egészségügyi, szociális, oktatási, családvédelmi stb.) szolgáltatásokról.

Örömmel szeretnénk tudatni, hogy a honlap 2018. november végétől www.jolvagyunknogradban.hu címen működik.


Az információs portálon településre és fontos problématerületekre lehet szűrni a szolgáltatásokat.

Kérjük Önöket, hogy használják és küldjék tovább az információt minél több kollégának és nógrádi lakosnak.
Amennyiben hibát vagy hiányosságot észlelnek, kérjük, a honlapon elérhető „JAVÍTÁS ÉS ÚJ ADATOK” gombbal elérhető felületen jelezzék számunkra!

A honlap szakmai tartalmát gondozó kollégánk elérhetősége:
Bukovics István, email: jolleszunk@gmail.com

Amennyiben tehetik, tegyék ki honlapjukra az információs portál linkjét, illetve függesszék ki a csatolt plakátot intézményeik várójában a faliújságra!

Amennyiben egyéb eredményeinkre is kíváncsiak, figyelmükbe ajánljuk a pályázat egyetemi honlapját:
http://mental.semmelweis.hu/ hu/efop525-18

Az információs portál hírének terjesztésében bízunk együttműködésükben.

Tisztelettel és köszönettel,
Prof. Dr. Pethesné Dávid Beáta
intézetigazgató
Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet

Comments are closed.