Felnéznek rá: szívvel-lélekkel látja el munkáját a magyargéci alpolgármester – újsághír

Felnéznek rá: szívvel-lélekkel látja el munkáját a magyargéci alpolgármester Rácz István, a település alpolgármestere köztiszteletben áll a faluban. Egy tizenéves helybéli fiú azt mondta: „Én is olyan ember szeretnék lenni, mint Rácz István, a példaképemnek tekintem őt.” A cikk az alábbi linkre történő kattintás után olvasható a Nógrád megyei hírportálon…

Elolvasom

Együtt játszanak a szülők és a gyermekek – újsághír

Együtt játszanak a szülők és a gyermekek A községben 2006-tól működik gyermekház. Célja, hogy segítséget nyújtson a szülőknek a gyermekük óvodai felkészítésében. Lőrik Bernadett, a ház vezetője elmondta, hogy 8 és 14 óra között napi rendszerességgel fogadják a három évnél fiatalabb gyermekeket és az édesanyákat. A cikk az alábbi linkre…

Elolvasom

Majd’ negyedszázad munkáját összegezte a magyargéci falugondnok – újsághír

Majd’ negyedszázad munkáját összegezte a magyargéci falugondnok Pásztor Ferenc nyugdíjba vonulásáig még két év van hátra, idén 24 éve végzi a falugondnoki feladatokat. Emellett a helyi önkormányzat képviselő-testületének is a tagja, a rendszerváltozás óta élvezi a falu bizalmát, eddig minden ciklusban megválasztották. A cikk az alábbi linkre történő kattintás után…

Elolvasom

Vetőmaggal és előnevelt csirkével támogatják a helybélieket Magyargécben – újsághír

Vetőmaggal és előnevelt csirkével támogatják a helybélieket Magyargécben Szívemen viselem a falu sorsát, számomra fontos az itt élő emberek élete, ezért a helyi önkormányzat minél több formában igyekszik segíteni a helybélieket – mondta Velki Róbert, a község polgármestere, amikor felkerestük hivatalában. A cikk az alábbi linkre történő kattintás után olvasható…

Elolvasom

Sok a beteg, de segítik az időseket Magyargécen – újsághír

Sok a beteg, de segítik az időseket Magyargécen Községünket sem kerülte el a Covid–19 vírus, a faluban többen megbetegedtek – mondta Velki Róbert, a település polgármestere. Hozzátette, mint az ország többi településén, Magyargécben is zárva vannak a gyermekintézmények, az óvoda, az iskola, a gyermekház. A cikk az alábbi linkre történő…

Elolvasom